zeneajánló 

Mit hallgassunk, ha már unjuk a jól ismert előadókat, ha elegünk van  azokból az együttesekből, akiket minden zenei fórumon emlegetnek, nem beszélve azokról, akiket folyton nyomatnak a médiában? Ha már minden kedvencünkből kifacsartuk az utolsó csepp élvezetet is, akkor itt az ideje újak után nézni, hiszen egy kis keresőmunka árán élvezetre lelhetnek hallójárataink! Félre hát a rongyos slágerekkel, elő a rejtett kincsekkel! Következzen tehát egy kis szemezgetés azokból a zenékből, amik – ugyan alapjáraton nincsenek hallótávolságban, mert akár földrészek választanak el bennünket tőlük- mégis érdemesek rá, hogy előhozakodjunk velük! Jöjjenek tehát a stílusokon, országokon, földrészeken átívelő zenekereső túra állomásai, amelyben először énekesnős zenekarokhoz teszünk kitérőt!

 

Churches: Lies 

Glasgow új electro-pop reménysége a Churches, akik teljesen felkavarták a zenei életet a skót városon túl is, igaz a világhálón ez az egyetlen elérhető daluk eddig, ami igencsak  kecsegtető, így feszült a várakozás. A zenekar annyira új, hogy első bemutatkozó koncertjüket július 5-én adták Glasgow-ban, a tagok azonban más projectekből ismeretesek voltak a bennfentesebb közönségnek. A dal alá a koncertfelvételekből klip is készült, amit érdemes megnézni!

Blue Sky Archives: Bitches

Akinek bejött a Churches énekesnőjének, Lauren Mayberry-nek a hangja, azonban inkább a rockosabb hangzásért van oda, annak sem kell búsulniuk, hiszen a Blue Sky Archives egyike a fentebb említett „más projecteknek”, és éppenséggel ez olyan, amiben Lauren Mayberry énekel, aki mellesleg szabadúszó újságíróként is tevékenykedik. A Blue Sky Archives-nak az itt hallható Triple A-Side a harmadik EP-je, és igencsak figyelemre méltó!

/Akinek nem jelenik meg lent a bandcamp lejátszó felülete, az katt ide, és már hallgathatja is!/

Emmy the Great: Easter Parade

Maradva az Egyesült Királyság területén és az újságíró hölgyeknél, Londonba kanyarodva Emmy the Great-ről érdemes szót ejteni. A Hong Kong-i származású énekesnő, Emma-Lee Moss 12 évesen került az angol fővárosba (édesapja ugyanis angol), azonban már előtte is nagy áldozatokat volt hajlandó megtenni a jó kis angol indie zenéért. Különböző folk-rock formációkból is ismert, azonban szólókarrierje vált híressé, dalszövegei vers számba mennek! A videót bizonyos George/Lucas készítette, lehet találgatni, ki lehet az!

Selah Sue ft. J. Cole:Raggamuffin

A belga énekesnő nem most tűnik fel először a virtuális albérlet falai között, hangja annyira magával ragadó és változatos, hogy egyszerűen megunhatatlan, így többünk kedvence.  A különböző stílusok a legnagyobb természetességgel keverednek és olvadnak össze számaiban,  2011-es Selah Sue című albumának minden egyes dala külön élvezet, nem csoda, hogy vezette a belga listákat és az eladások is szépen alakultak, hiszen még Franciaországban is platina lemez lett! Ezúttal pedig a Raggamuffin egy még dögösebb változatát lehet meghallgathatni, amit J. Cole rapbetéte próbál még jobban feldobni!

Coeur de pirate: Adieu

A kanadai bájos tetováltkarú énekes-dalszerző lányt, Béatrice Martint mindazoknak nagy szeretettel tudom ajánlani, akik vágynak egy kis francia hangulatra, dalai ugyanis ízig-vérig modern sanzonok, amik nem finomkodnak. Az Adieu-höz készült videóklip ékes bizonyítéka ennek, Béatrice a morbidságot sem mellőzve tűnteti el az ellenfeleket! A szám második Blonde című albumán jelent meg, ami Kanada mellett – nem meglepő – Franciaországban és Belgiumban ért el jelentős sikereket. Youtube-on bátran lehet keresgélni!

Elevator Fight: Little Ghost

Az Elevator Fight sem először kerül említésre itt, hiszen a Post Empire album kapcsán -amit most ismét belinkeltem ide – már szolgáltam egy rövidke ismertetővel a philadelphiai/New York-i bázisú zenekarról. Ami talán a legfigyelemreméltóbb bennük ezen lista szempontjából, hogy habár énekesnőjük révén joggal törekedhetnének rá, hiszen Lenny Kravitz filmkarrierre is törő lányáról van szó, mégsem a világhírnév megszerzése a tét, hanem a jóízű zenélés. Twitteren folyamatosan tartják a kapcsolatot ismerőseikkel, és ha minden igaz, akkor új anyagon dolgoznak a srácok, a kérdés már csak az, hogy ez mikorra jut el hozzánk is!

/Akinek nem jelenik meg lent a bandcamp lejátszó felülete, az katt ide, és már hallgathatja is!  /

Friends: I’m His Girl

A Friends retro lüktetése Brooklynból indult 2011-ben, és néhány hónap leforgása alatt meghódította a világot. Tavaly még csak néhány ember előtt játszottak kisebb utcai rendezvényeken, idén nyáron  pedig már Európában és Ausztráliában is turnéznak, fesztiválokon lépnek fel.  Érdemes tehát megjegyezni a zenekart, és nem összekeverni a hasonló néven futó számtalan formációval! A Youtube-on fellelhető néhány számukhoz kedvcsinálónak pedig jöjjön első slágereik egyike, az I’m His Girl, ami érdekes megközelítését adja egy kapcsolatnak:

The Jezabels: Endless Summer

A Jezabels sydney-i alternatív zenekar, akiknek 2011 végén jelent meg Prisoner című első nagylemezük, amelyen az Endless Summer című slágerük is található. A szárnyaló, néha baljóslatú dallamokat az énekesnő erőteljes, karakteres hangja teszi igazán érdekessé, ezért nem is maradhatott ki ebből az összeállításból. A Dark Storm című kislemezük is figyelemre méltó!

Bluedawn: 스무살 (20 Years Old)

És hogy Ázsia ne csak érintőlegesen kerüljön fel zenei térképünkre, végezetül kedvenc koreai zenekarom egyik számát ajánlom mindenki figyelmébe, igaz a 2000 évek elején voltak aktívak. Három lemezük jelent meg, ez a szám pedig az első, 2003-as albumukon található. Mielőtt bárkinek is átfutna az agyán bármiféle előítélet, indítsa el a dalt és győződjön meg róla, hogy ez a kétszemélyes formáció messze felülmúl minden várakozást! Az énekesnőnek hihetetlenül megnyugtató hangja van, és tolmácsolásában a koreai szavaknak is igazán kellemes hangzásuk van, dalszövegért pedig érdemes kutakodni az interneten!


Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s